Sajtóinformáció

Sajtó, PR:
Pákozdi József
Telefon: 06-1/263-6212
Fax: 06-1/263-6212
E-mail: sajto1@hungexpo.hu 
 
Sajtóközpont:
I-es Fogadócsarnok

csak a kiállítás ideje alatt!
 

 2010. március 2. 

Szivárvány a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban

 

Elindult a visszaszámlálás, hiszen március 5-én újra „szárnyra kap” a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont. Az UTAZÁS kiállítással idén 33. alkalommal repülhetjük körbe akár 1 nap alatt a Földet. Március 5-7-ig az utazási ajánlatok krémjéből válogathatnak a pihenni vágyók. Ezúttal 25 ezer négyzetméteren 7 kiállítás, közel ezer kiállítója mellett három napon át a kísérőprogramok kavalkádja, igazi fesztiválhangulat várja a közönséget.

A „Budapest Boat Show” a „Golf Expo”-val kiegészülve a luxus kedvelőit, míg a „II. Európai Leader Expo” a hagyományokhoz ragaszkodókat, a „III. PORT.hu Bringaexpo” a két keréken, míg a „Karaván Szalon” a négy keréken közlekedőket invitálja egy kellemes túrára így tavasz elején. A csillogás, drágakövek szerelmeseit a „Karát Ékszer Sziget” csábítja el remekeivel.

A „Fesztiválok Éve” 2010, ezért az „UTAZÁS” kiállítás is ennek jegyében telik, a színpadon három napon keresztül zenés-táncos programok szórakoztatják a közönséget.

Minden nap 15 órakor sorsolás várja a közönséget a „D” pavilon színpadán, s akár a nyári nyaralást is meg lehet nyerni egy kérdésre adott jó válasszal.

Amikor a hangszerek és táncosok szusszannak, a Gulliver.hu bocsát rendkívüli utazási ajánlatokat árverésre. Csupán licitálnia kell, és álmai nyaralását áron alul szerezheti meg!

A kiállítás szó szerint szárnyakat ad, hiszen a www.wiwair.com internetes portál dunakanyari sétarepüléseket sorsol ki a résztvevők közt minden nap!

Az „UTAZÁS” kiállítás tulajdonképpen egy óriási „szivárvány”. Megannyi ország, megannyi szín, megannyi kultúra. Kedvére válogathat a nemzetek és ajánlataik színes kavalkádjából. Ebben az évben Törökország élvez kitüntetett figyelmet, hiszen díszvendégként képviselteti magát a kiállításon, ígéretes úticélként pedig India mutatja be látványosságait a 3 nap alatt.

Azokra is gondoltunk, akik külföld helyett inkább itthon pihennének. Magyarország rejtett és már feltárt kincseit vonultatja fel a szépszámú hazai vendéglátó, Pécs városa pedig „Európa kulturális fővárosa”-ként kiemelt helyet foglal el a kiállítók sokaságában.

A fesztiválhelyszínből a Budapest Boat Show-Karaván Szalon-Golf Expo foglal el 6400 négyzetmétert, 130 kiállítóval. Az Utazás-Európai Leader Expo-Karát Ékszer Sziget 800 kiállítója 13 500 négyzetméteren, míg a PORT.hu Bringaexpo 55 kiállítóval négy és félezer négyzetméteren fogadja a nagyközönséget.

A standokon és a színpadokon zajló programok kellemes időtöltést garantálnak a család minden tagjának. Látogasson Ön is el, és merüljön el a „szivárvány” varázslatos színkavalkádjában!

Sajtóanyag 2010 >>>

 

 
 2010. február 20. 

UTAZÁS 2010 - Mi is csináljuk a fesztivált!

Utazás 2010Bár még az is előfordulhat, hogy dalra fakadunk, ezúttal azonban nem a hangszalagoké és mikrofonoké lesz elsősorban a főszerep. Különleges év az idei, hiszen egyrészt ez a bűvös 33-dik alkalom, hogy képzeletbeli repülő szőnyegünkre ülünk, és az UTAZÁS kiállítás keretein belül bejárjuk a világot, másrészt 2010-ben Európa kulturális fővárosával is hazánk büszkélkedhet Pécs személyében.

Amint elolvad a hó, véget ér a síszezon, kinyílnak nem csupán az első virágok, hanem a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont kapui is. Március 5-7-ig útra kelünk. Ha valaki nehezen azonosul Aladdin szerepével, és a szőnyeg helyett szívesebben választ más járművet a kiránduláshoz, válogathat a luxushajók, vitorlások, lakóautók és bringák palettájáról is. Az UTAZÁS kiállítás ugyanis hat további kiállítással együtt lesz élvezhető ebben az évben.

Hogy mit is tartogat idén a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont „csodalámpája”? Dzsinn helyett ezúttal is a nemzetek bukkannak fel a standokon. A díszvendég szerepében Törökország élvez kitüntetett figyelmet, ígéretes úticélként pedig India szerepel az idei listán. A Világjáró Klub élménybeszámolóival egy kis ízelítőt kaphatunk Törökország, India, Brazília, s még néhány ország kultúrájából. Ha kedvet kap valamelyik úticélhoz, licitáljon! Élő utazásárveréssel várja Önt ugyanis a Gulliver.hu a kiállítás nagyszínpadán. Itt az alkalom, hogy megszerezze élete lehetőségét, és eljusson oda, ahová eddig csak az álmai kalauzolták el! Csendre és nyugalomra vágyik? Időzzön el egy kicsit az Amadeus világutazó fotókiállítását. Ahogyan egy reklámban is elhangzik: „…Szeretem a déli harangszót, „erőspistát”, a sárga villamost, a mákosgubát. Itt élek Európa szívében… Magyarország! Én így szeretlek.” Sokan derültek mosolyra először ezeknek a szavaknak hallatán, mert „van benne valami”. Aki így érez, és szívesebben vágyik egy lángosra a Balaton partján, egy tál gulyásra a kirándulás után, esetleg egy jó termálvizes fürdőre, jöjjön el az UTAZÁS kiállításra, és találja meg a legjobb hazai célpontot az idei pihenéshez. Felsorakoznak Magyarország régiói a legjobb ajánlatokkal, programokkal. A Balaton ebben az évben is várhatóan az egyik legkedveltebb helyszín lesz a kikapcsolódásra. Lesz, aki a vízparti napozást, lesz, aki az aktív pihenést válassza, őket várja szeretettel a Balaton Bike House a kiállításon.

A vizek, vízi sportok és járművek szerelmeseinek a Budapest Boat Show tartogat tengernyi meglepetést. Ha szereti a luxust és a nyugalmat, azonban megúszná szárazon, nézzen körül a Golf Expo programjain. Vagy kerekedjen fel, és válassza inkább a kerekeket! Akár kettővel, akár néggyel is rendelkezzen az a bizonyos járgány. Ha az előbbi híve, a III. PORT.hu Bringaexpon a helye! Rengeteg kiállító várja a bringás társadalom képviselőit! Akkor sincs baj, ha a kényelemre szavaz a combizmok edzésével szemben, a Karaván Szalonon a guruló szállodák, avagy lakókocsik és -autók az Ön igényeit is bizonyára kielégítik. További élvezeteket garantálnak szemnek, szájnak egyaránt a Karát Ékszer Sziget drágakövei, ékszerremekei, valamint a II. Európai Leader Expo hazai ízei.

Szórakozásból, ételből, italból, zenéből, jó hangulatból nem lesz hiány! 2010 a Fesztiválok Éve, az UTAZÁS kiállítás is ennek jegyében telik, ezúttal a Fesztiválszínpadot megtöltik a színesebbnél színesebb zenés-táncos programok. Külön figyelmet kap emellett hazánk idei büszkesége Pécs, aki megmutatja, miért is érdemelte ki ebben az évben az „Európa kulturális fővárosa” címet.

Repülő szőnyegekkel elő! Irány a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont március 5-7. között! Hiszen „egy új élmény” vár!


 
 2009. március 1.
UTAZÁS 2009 - Négy nap, negyvenezer látogató

UTAZÁS 2009 Gazdasági válság ide, pénzügyi válság oda, még mindig nagyon népszerű a legnagyobb hazai idegenforgalmi vásár. Az UTAZÁS kiállítás február 26. és március 1-e között a díszvendég Görögországgal, az ígéretes úti célként meghirdetett Japánnal, a tengernyi egzotikus kínálattal, valamint igényes belföldi utak tömegével, több mint 40.000 látogatót csábított a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontba. A közel negyven ország kínálatát felvonultató UTAZÁS idén 32. alkalommal, 800 cég részvételével, 16.000 négyzetméternyi területen fogadta az érdeklődőket. A kiállítás idején számos konferencia zajlott köztük az utazási irodákra vonatkozó szabályozásról rendezett fórum, és az online marketing lehetőségeiről szóló előadás. A közönségprogramokban is bővelkedő rendezvényen a görög díszvendég tánc és zenei bemutatókkal adott ízelítőt kultúrája kincseiből, és a több színpadon zajló eseményeken más népek bemutatóinak és hazai előadóknak is tapsolhatott a közönség.

LEADER EXPO A térség legjelentősebb idegenforgalmi vásárával párhuzamosan jelentkezett az EU egyik legsikeresebb vidékfejlesztési programjának rendezvénye, az I. Európai LEADER Expo. A bemutatón 16 ország 26 vidékfejlesztési közössége, hazánkból pedig 7 régió 28 LEADER csoportja - több mint 200 kistermelő, kézműves, a népi hagyományok örzői várták a közönséget termékeikkel alkotásaikkal.

A kiállítás utolsó napján avatták fel az első európai LEADER kaput, melynek oszlopait egy-egy nőt és férfit ábrázoló életfa alkotja. A díszes faragás Milkovics Jenő baranyai fafaragó és művész barátai keze munkáját dícséri, s a falvak, vidékek és emberek együttműködését, az európai megújulást jelképezi.

 
 2009. február 26.
MEGNYÍLT Az utazás

Gyenesei István önkormányzati miniszter nyitotta meg az idei, 32. UTAZÁS kiállítást. A nemzetközi turisztikai vásár mellett zajlik az első EURÓPAI LEADER EXPO, a kistérsétgek kiállítása is. A rendezvényeken közel negyven ország mintegy 800 kiállítója mutatkozik be.

UTAZÁS 2009 A megnyitó ünnepséget az idén görög műsor fűszerezte, hiszen az idei külföldi díszvendég Görögország. Az „A" pavilonban felépített görög faluban hamisítatlan mediterrán hangulat fogadja a február végi télből ide betérő vendégeket. Táncok, zenék és tavernák kínálnak élményeket szemnek és szájnak.

Az idei év várhatóan a belföldi turizmusnak kedvez, s a vásárközpont „G" pavilonját meg is töltik a hazai ajánlatok. Magyarország kilenc régiója mutatkozik be színes műsorokkal a standokon. A kiemelt téma hazai vonatkozásban a kulturális turizmus.

UTAZÁS 2009 Ugyancsak figyelmet érdemel Japán, amely zengő dobokkal nyitotta meg kiállítási standját a külföldi kiállítókkal megtelt „A" pavilonban. A szaké hordó nyitással már elsőre kellemes perceket szereztek a nézőknek, s további programjaikkal, kedvezményes ajánlataikkal továbbra is nagy vonzerőt jelentenek a vásár közönségének.

A kiállítás második napján - február 27-én -az UTAZÁS-sal párhuzamosan futó LEADER Expo nyílik ünnepélyesen is a nagyközönség előtt. A kiállításon az EU egyik legsikeresebb vidékfejlesztési programjában szereplő kistérsége képviselői várják. A kiállítást Gráf József FVM miniszter nyitja meg.
 


 

Nyerő napok az UTAZÁS-on

Február 26. március 1. között több gyorsvonat is megáll Kőbánya felső vasútállomáson. Ez nem is csoda, hiszen az UTAZÁS kiállítás valamint a vele párhuzamosan jelentkező I. Európai LEADER Expo elég ok arra, hogy a várhatóan vidékről is érkező vendégeknek ezzel a kényelmes megoldással szolgáljon a MÁV-Start Zrt. és a HUNGEXPO Zrt. Az csaknem 40 ország képviselői, görög díszvendégek, jelentős belföldi kínálat, és különleges japán utak, valamint Európa kistérségeinek képviselői várnak a nagyközönségre.

Az idén 32. alkalommal nyit kaput a világra a térség legjelentősebb idegenforgalmi vására. Ez alkalommal - a párhuzamosan zajló I. Európai Leader Expóval és a programoknak szánt területtel együtt mintegy 16.000 négyzetméteren, 800 cég várja az érdeklődőket kényelmes utak és kalandtúrák, különleges helyek és a családias vidékek gazdag kínálatával.

Az elmúlt években a tél idegenforgalma is nőtt, de a turizmus legnépszerűbb ágazatainak még mindig ez a tavaszi kiállítás jelenti az első gongütést, amire a szakemberek és a leendő turisták is felfigyelnek.

Magyarország a G pavilonban
A kiállítás sikertörténetéhez tartozik a belföldi kínálat - a kezdetekhez képest - nagy mértékű felfutása. A piacon a belföldi utak iránti kereslet további növekedésére lehet számítani, s joggal számíthatnak nagy érdeklődésre a G pavilont megtöltő hazai cégek. A hazai kiemelt téma - a Magyar Turizmus Zrt. kampányával összhangban - a kulturális turizmus. Magyarország bővelkedik a „kultúra zarándokhelyeiben", s ezek között még nagyon sok vár felfedezésre, amire a kiállítás komoly esélyeket tartogat.

Díszvendég Görögország
Továbbra is a legnagyobb pavilonban kaptak helyet a külföldi kiállítók. A kiállítás idei díszvendége Görögország, amely egészen különleges módon egy görög falut épít a vásárban. Görög színház lesz a színpad, görög zenét játszanak, és görög táncokat adnak elő a díszvendégek, s ízelítőt adnak mediterrán konyhaművészetükből is. A magyar turisták körében igazán kedvelt Hellasz most egészen különleges ajánlataival lepi meg a közönséget.

Japán: az ígéretes desztináció
Különleges programmal készül Japán. A stand ünnepélyes megnyitóján az első magyarországi japán dobos csapat két perces játékát követi a "KAGAMIBIRAKI", azaz a japán szakés hordó feltörése fa kalapácsokkal. A továbbiakban az Európában is csodált japán művészetek az origami, a bonsai bemutató várják a közönséget, és nem maradhat el a teakóstoltatás, a teafőzés hagyományainak megelevenítése sem.

I. európai LEADER EXPO
Falvak találkozása lesz az I Európai LEADER EXPO is, ami egyben a harmadik ilyen típusú magyar rendezvény. Ebben az évben a hazai kistérségek vendégeként 18 ország kistelepülései hozzák el a „hazait", a magyar közönségnek kóstolóra. A kiállításon 200 kiállító kapott helyet mintegy 3500 négyzetméteren a D és F pavilonokban.

Szakmai események
Az idegenforgalmi szakemberek számára rendeznek két konferenciát a kiállítás idején. 26-án az online marketing, 27-én az utazási irodák 2009. évi rendeleteiről tartanak szakmai fórumot. Negyedik alkalommal kerül sor a Kiadvány Trend Versenyre, amelynek szervezője Turizmus Trend szaklap.

Kedvezmények, nyeremények, programok -gyermekeknek is
A vásári forgatagban érdemes kitérőt tenni a színpad felé, hiszen itt minden napra jut érdekes műsor. Görög táncosok, japán dobosok, magyar régiók mutatkoznak be a nagyközönség előtt. A színpadon minden nap értékes utakat sorsolnak ki a www.gulliver.hu licitshow-n.

Az UTAZÁS idejére a legtöbb cég kedvezményes ajánlatokkal készül. Ez nem csak a belföldi ajánlatokra érvényes, hanem a Vásárközpont legnagyobb pavilonjában „elszállásolt" külföldi utaztatókra is. A kiállítási belépőjegy mellé sorsjegy jár, s ezzel akár egy exkluzív görög utat is nyerhet a szerencsés látogató!
A gyerekeket erdei drótköteles akadálypálya és mobil sportmászófal, és gyerekjátszó várja a Challenge Forever Kft. közreműködésével, valamint Juventus játszóház és gyerekmegőrző is lesz a Keleti Fórumban a Juventus Rádió jóvoltából.

Megnyitó
A kiállítást február 26-án 10.30 órakor nyitja meg Gyenesei István, Önkormányzati Miniszter. A megnyitó részeként ünnepélyesen átadja a Magyar Turizmus Minőségi Díj-at a tavaly a pályázaton sikerrel szerepelt szállodák vezetőinek.

A MÁV vonalain, és a Volánbusz Zrt. belföldi járatain 50%-os menettérti jegyet biztosítanak a szervezők. A Nyugati Pályaudvarról minden órában külön vonatok közlekednek a Főbejáratig (Köbánya Teher pu.) és vissza, menetidejük 10 perc.

Utazás 2009 Sajtóanyag

Utazás 2009 Céginformációk

 

Találj rá a saját utadra! - UTAZÁS 2009

A jelenlegi, válságosnak nevezett időkben egyre többen kénytelenek vagyunk lemondani dolgokról, amelyeket szeretünk, amely egy kis esélyt ad arra, hogy kikapcsolódjunk a szürke hétköznapokból. „Találj rá a saját utadra!” – hirdeti az UTAZÁS 2009 kiállítás szlogenje, ezzel ösztönözve, bíztatva az utazóközönséget, hogy ne mondjon le idei nyaralásáról, hosszúhétvégéiről. Érdemes tehát körülnézni a „legnagyobb hazai utazási irodában” február 27. és március 1. között és nem lemondani legkedvesebb időtöltésünkről, az utazásról.

Az utazási szokások kezdődő átalakulását jelzi, hogy az UTAZÁS 2009 kiállításon a belföldi utaztatók helyei keltek el a leghamarabb, azaz várhatóan sokan döntenek úgy, hogy külföldi nyaralás helyett hazai úticélt választanak. A korábban – helyszűke miatt – két pavilonban bemutatkozó belföldi kínálat idén közös helyen, a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont legújabb és legmodernebb, „G” pavilonjában kap helyet. De nem csak ez lesz újdonság a látogatók számára. A Vásárközpont felújítását követően teljesen megújult környezet fogadja a közönséget, melyek közül a leglátványosabb a pavilonokat összekötő fedett passzázs, így esős időben is kényelmesen átjárhatók a csarnokok. A kiutaztatók és külföldi kiállítók továbbra is az „A” pavilonban várják az érdeklődőket.

A két éve az UTAZÁS kiállítással egyidőben megrendezett Leader Expo európai hírnevének és sikerének köszönhetően Magyarország kapta meg a lehetőséget az Európai Leader Expo megszervezésére. Így már nem csak a hazai, vidéki ízek, kézműves termékek, népviseletek, szokások elevenednek meg, hanem az Európai Unió számos országából érkeznek kiállítók, hogy bemutassák kultúrájukat a magyar közönségnek és megszerettessék a tájat, ahonnan érkeztek.

A kiállítás díszvendége ezúttal egy régi kedvenc, Görögország lesz, amely egy hangulatos görög taverna formájában is ide varázsolja a mediterráneum hangulatát. Az UTAZÁS 2009 hangsúlyos belföldi témája - összhangban a Magyar Turizmus Zrt. kampányával - a kulturális turizmus, extravaganciája pedig Japán - ahogy a szlogen is mondja -, az ígéretes desztináció. Az UTAZÁS kiállítás színpadán ezúttal is színes, zenés-táncos program, vetélkedők várják majd az érdeklődőket és most sem marad el a népszerű utazás árverés és a gasztronómiai bemutatók sem. A legkisebbeket sem érdemes otthon hagyni, hiszen míg a szülők a turistacsalogató ajánlatok között válogatnak, a piciket babajátszó, a kicsiket kézműves foglalkozások várják a gyermekmegőrzőben.

Hazánk legnagyobb turisztikai seregszemléjére tavaly több, mint 60.000 látogató volt kiváncsi. Egy-egy ország, régió, város, falu vagy szálloda megismerésén, az ötletek, tippek gyűjtésén túl a spórolás egyik módja, hogy itt foglaljuk le idei nyaralásunkat, hiszen a kiállítás ideje alatt rendkívüli kedvezményekkel és előfoglalási akciókkal várják a kiállítók az odaérkezőket.

A kiállításra utazóknak a Volánbusz Zrt. és a MÁV-Start Zrt. belföldi járatain 50%-os menettérti díjkedvezményt biztosít. Az UTAZÁS 2009 minden nap 10-től 18 óráig várja az utazni vágyó közönséget. 

 

 

Tel: 263-6000
Fax: 263-6098
info@hungexpo.hu
1101 Budapest
Albertirsai út 10.
Levélcím: 1441 Budapest, Pf. 44